Csárdaszállási SZSK

 

 








 

 

CSATLAKOZZ!


 










 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Köszöntünk a Csárdaszállási Szabadidősport Klub weboldalán!

Következő 5 cikkElőző 5 cikk

Végszó..

  2015.06.17. 17:12

Köszönjük, Csárdaszállás!

A szombati napon (2015.06.13.) lejátszotta utolsó megye hármas mérkőzését a Csárdaszállási SZSK csapata. Nagyon eredményes időszakon van túl az egyesület, hiszen a 2008-as vérfrissítés után két ízben lett bajnokcsapata Csárdaszállásnak, stílususan a legelső és az utolsó évben, emellett két-két második és harmadik, valamint egy negyedik helyezést értünk el. A hét év alatt 172 bajnoki mérkőzést játszottunk, melyeken 108 alkalommal győztesen hagytuk el a pályát 24 döntetlen és 40 verség mellett. A 455 lőtt gól magáért beszél a 249 kapottal szemben. A játékosok a nyári pihenő után visszatérnek nevelőegyesületükhöz Gyomaendrődre, ahol a csapat egy része az újjászerveződő megye II-es együttesben fog játszani, mások az új elnökségben vállalnak szerepet.

Csapatunkban összesen 52 igazolt játékos fordult meg, időrendi sorrendbe, kivétel nélkül: Smíri Zoltán, Kurucz János, Juhász Ferenc, Béres Tamás, Munkácsi Zoltán, Orsós Zoltán, Dobó Gábor, Dinya Zoltán, Kovács Tamás, Orovecz Tamás, Békési Norbert, Kiss Lajos, Fagyas Róbert, Hunya Tamás, Szurovecz Tamás, Dobrai Zoltán, Békési Zsolt, Dávid Balázs, Gergely Attila, Csejtei János, Tímár Albin, Kovács István, Kocsis Zsolt, Lövei Tibor, Bukva Imre, Hegedűs Attila, Tímár Krisztián, Kovács Gyula, Kolozsvári Krisztián, Ugor Tibor, Forgács Ádám, Kóris Richárd, Gál Ferenc, Tímár László, Gyuricza Péter, Lukács Péter, Lukács Bálint, Tímár Dániel, Gábor Viktor, Wágner Dávid, Csikós Gábor, Farkas Szilárd, Tanács Zoltán, Molnár Dániel, Számel Pál, Darvasi Tibor, Feke Norbert, Vinkovics Norbert, Nagy Sándor, Furka Sándor, Bela Tibor, Kiszely Márk. 

Egy korszak véget ért, hálásak vagyunk Csárdaszállásnak, hogy hét éven át lehetőséget biztosított nekünk, és bizonyíthattuk, hogy amatőr szinten is lehet nagyszerű eredményeket elérni, öregeknek és fiataloknak együtt. Remélem, jövőre ugyanilyen szép időszak következik Gyomaendrődön, és egy osztállyal feljebb is eredményesek tudunk lenni – nyilatkozta Dobó Gábor, a Csárdaszállás csapatkapitánya az utolsó hazai mérkőzés után.

Júliustól tehát Gyomaendrődön folyik a munka tovább, de sajnos ez azzal is jár, hogy Csárdaszállás így labdarúgó csapat nélkül maradhat határozatlan ideig, vagy meg is szűnhet a klub, így ezzel a mai napon mind a Csárdaszállási SZSK Facebook oldal, mind a
www.csardafoci.gportal.hu weboldal befejezi működését.

Ha továbbra is szeretnél naprakész híreket kapni, lájkold a Gyomaendrődi FC hamarosan megújuló Facebook csatornáját ezen a linken:https://www.facebook.com/gyomaendrodifc?fref=ts

Beszámoló

  2015.06.14. 14:36

Lejátszottuk szombaton utolsó mérkőzésünket a bajnokságban. Kisebb létszámban utaztunk el, a mérkőzésnek tétje már csak a hazai csapatnak volt, ennek ellenére végig domináltunk és igazi helyzeteink is csak nekünk voltak.

A mindent eldöntő találat az első félidőben esett, Kovács kiugratása után a védő Nagy Sanyiba rúgta a labdát, aki köszönte szépen és a kapuig ment a játékszerrel, 0-1.

A második félidőben amit csak lehetett kihagytunk, de győzelmünk nem forgott veszélyben. A másik mérkőzésen a Kardos 4-1-re verte a szarvasiakat, így megérdemelten szerezték meg az ezüstérmet, míg utóbbiak lettek a bronzérmesek, a Kétsoprony pedig leszorult a dobogóról.

A bajnokság végeredménye:

1. Csárdaszállási SZSK 62 pont
2. Kardos-Örménykút KSK 52 pont
3. Szarvasi FC II. 50 pont
4. Kétsopronyi RSE 47 pont

A tegnapi mérkőzés helyzetei, és persze a győztes találat:

https://www.youtube.com/watch?v=gstkOeLktkY

 

Bajnokcsapat lett a Csárdaszállás! FRISSÍTVE VIDEÓVAL

  2015.05.24. 16:00

2009 után ismét a tabella élén végzett csapatunk!

Nagy lehetőség kapujában…

  2015.05.21. 15:36

Egy győzelemmel a hátralévő mérkőzésektől függetlenül megnyerhetjük a bajnokságot!

Hatalmas lépés a bajnoki cím felé!

  2015.05.17. 11:27

Tímár Krisztián vezérletével háromgólos győzelmet arattunk a rivális Kardos-Örménykút otthonában.

Következő 5 cikkElőző 5 cikk

 

 

Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 





 


Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!